Natascha Kampusch: 3096 nap

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Natascha Kampusch 2006-os megtalálása/megszökése hírére tisztán emlékszek. Előttem van az a TV interjú, amiben nyilatkozik az elmúlt 8 évéről. Akkoriban minden ezzel volt tele.

Nagy és jogos visszhangot vert 2006 augusztus végén, amikor egy Natascha Kampusch nevű osztrák lány nyolc év után megszökött attól a férfitól, aki tíz éves korában elrabolta a lányt és egy pinceodúban tartotta fogva. Több szempontból is megdöbbentő volt ez az eset: a fogság időtartalma, a szabadulás módja (a lány egyedül szabadult ki), a fogság alatt átélt dolgok…

„Natascha Kampusch 1988. február 17.-én született Bécsben. Korunk egyik leghosszabb gyermekrablásának és fogva tartásának áldozata. 2006-ban szerezte vissza a szabadságát. Azóta normális életet próbál élni – 2010. tavaszán fejezte be iskoláit.”

A könyv 2010 őszén jelent meg magyarul. Személy szerint én alig vártam, hogy kezembe vehessem és elolvashassam.

Ebben a könyvben Natascha Kampusch fogságának és szabadulásának történetét írja meg.

Azt hihetnénk, hogy a könyvet túl bulvárosan írta meg azért, hogy „minél többen vegyék”. A könyv elolvasása után elmondhatom, hogy ennek semmi érzését nem tapasztaltam.
Natascha olyan dolgot élt át, amit sokan el se tudunk képzelni.

A könyv megírása esetleg segíthet neki a történteket valahogy feldolgozni, valahogy lezárni azt. De nemcsak neki segít: olyan világban élünk, ahol az erőszak nagyon jelen is van, még ha sokan nem is vesznek róla tudomást. A könyvben találtam egy ide illő részt: 

„Olyan világban élünk, amelyben rendszeresen verik a nőket, ám ők mégsem menekülnek el, noha az ajtó, legalábbis elméletileg, tárva-nyitva áll. Minden negyedik nő valami súlyos erőszak áldozata. Élete során minden második ki van téve valamilyen szexuális bántalmazásnak. Ezek a bűnök mindenütt megtalálhatók, minden ajtó mögött megtörténhetnek, minden nap, és alig néhányuk vív ki többet, mint vállvonogató, felületes sajnálatot.

Ennek a társadalomnak szüksége van az olyan bűnözőkre, mint Wolfgang Priklopil, hogy arcot adjon a benne lakó gonosznak, és ezzel leválassza önmagáról. A társadalomnak szüksége van a pinceodúmról készült képekre, hogy ne kelljen ránéznie arra a sok lakásra és kertre, amelyekben az erőszak nyárspolgárian kedélyes arcát mutatja. A társadalom az enyémhez hasonló látványos eseteket arra használja, hogy megszabaduljon a mindennapos bűnözés sok névtelen áldozatáért való felelősségtől.”

Az áldozatoknak, a bántalmazottaknak segítséget nyújthat ez a könyv. Láthatják, hogy nincsennek egyedül és igen, létezik megoldás, véget lehet vetni a rossznak.

Nataschának a megmenekülése után a nyomában volt a média. A könyvben erről is szó esik: egyes dolgokat másként mondtak, apró dolgoknak nagyobb jelentőséget tituláltak- és reméli, sikerült tisztáznia egy-két homályos dolgot.

Viszont ennek a nagy média felhajtásnak megvolt akkor a nagy előnye: egy rövid pillanatra a világ felfigyelt a nők és gyermekek elleni erőszak ügyére.

A 3096 nap a Natascha Kampusch elrablása előtti napon kezdődik. Bemutatja, hogy az akkori 10 éves kislány hogyan élt a családjával. Egy olyan családja volt, ami Magyarországon is szokványosnak mondhatnánk: a szülei elváltak, a két nővére felnőtt, saját családjuk van, édesanyja sokat dolgozik és egyedül neveli őt egy lakótelepi lakásban. Iskola után legtöbbször az anyja boltjában volt. Zárkózott, bizonytalan, gátlásos kislány volt. A tízesztendős Natascha először 1998. március 2-án indult egyedül iskolába- de nem ért oda. Ekkor az iskolába vezető úton rabolta el a lányt egy férfi, aki azután nyolc éven át tartotta fogva házának pincéjében.

A következő 3096 napon elképesztő, nehéz dolgokon ment keresztül Natascha. A könyvben úgy olvashatunk erről, hogy megpróbált mindenből jól kijönni, próbálta magát menteni, miközben egyáltalán nem úgy magáról, mintha ő egy mártír lenne. Máshogy jellemezném: egy olyan személy, aki próbálja magát menteni, egy harcos, aki egy olyan személy mellett élte le azt a 3096 napot, akiről nem tudta, hogy melyik pillanatban fog robbanni.

Nagyon sok erőt tudtam meríteni ebből a könyvből meríteni. Nagyon csodálom Natascha lélekjelenlétét, a kitartását, elszántságát, amivel átélte ezt a 8 évet. Azt hiszem, mindenkinek példaértékű ezt az életszeretet és kitartás.

Úgy vettem ki, hogy ezt a könyvet nem bosszúból és nem haragból írta, hanem a tisztánlátás motiválta. A könyv megírása segítséget nyújthatott neki a megélt dolgok megértésére, feldolgozására és ezzel egy nehéz korszakot tudhat maga mögött. A könyv a saját életét mutatja be, de szerintem sok ember tanulhat ebből.